

A Tisza Párttól pedig viszonylag sokan várják azt, hogy az oktatás és az egészségügy rendbetételében rövid vagy közép távon előrelépés történjen.


Azt mondták, háború idején stagnálásnál többre nem képes a magyar gazdaság. Az élet azonban csúnyán rácáfolt a jolly jokernek szánt okfejtésre.


Pedig úgy tűnik, végre felívelhetne a magyar gazdaság teljesítménye, és magunk mögött hagytuk a tartós stagnálás időszakát.


Az egyik magánrészvényes rákérdezett, hogy a politikai változás miatt megfontolta-e az igazgatóság, hogy többet tartalékoljon.


Azt írták, működésüket „kezdettől fogva az együttműködés határozza meg partnereivel és a döntéshozókkal”.


Természetesen a tacsi és a nyuszi gazdáját is ellátták.


Több száz olyan szervezet kapott pénzt, amelyeknek semmilyen látható tevékenysége nincs, a rendezvényeiken aztán fideszes jelöltek bukkantak fel. A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő két dolgozója mesélte el, hogyan működött a rendszer.


A piac is reagált arra, hogy állítólag az iráni infrastruktúrát célzó csapások jöhetnek: egy időre 126 dollár fölé nőtt a Brent hordónkénti ára.


A leköszönő építési és közlekedési miniszter azt írta, a Fidesz „informális és formális vezetőinek egy része távozott a politikából, egy része viszont hátramarad” elvégezni az újjáépítést.


De a halálozások számának csökkenése miatt lassult a népességfogyás.


A GDP az év első negyedévében 1,7 százalékkal tudott növekedni, amire 2022 harmadik negyedéve nem volt példa. A növekedés beindulását folyton csak váró Nagy Márton elégedetten csettintene egy jó nagyot az adat láttán.


Fideszes kilépés és lemondáscunami az Acélvárosban.


Kolumbiában már annyira túlszaporodtak, hogy az őshonos fajokat is veszélyeztetik.


Az állam ezzel már mintegy 28 milliárd forint közpénzt fordított a problémás üzlet megmentésére, ami korábban 10 milliárd forint osztalékot termelt NER-közeli befektetőknek.


A Mészáros Lőrincet karikírozók pedig rossz úton járnak, mert valójában Mészáros okos ember.


Júliustól hozzáférhetővé kell tenni az adatokat a magántőkealapok végső tulajdonosairól, de Varga szerint csodára nem kell számítani, a sajtó jó közelítéssel tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai


Vasárnap már akár 27 fok is lehet.


Menczer Tamás lelkiismerete, az újságírás jövője, Sára Botond korrupciós ügye, az MCC osztaléka, a Képzőművészeti belsős jelentése és a szuverenitás-elnök bölcs gondolatai a 444 napindító hírlevelében.


Az amerikai elnök azután mondta ezt, hogy Friedrich Merz német kancellár azt állította: Trump alulmarad az Iránnal folytatott tárgyalásokon.


A NASA teljes idei költségvetésével megegyező összeget sikerült két hónap elrakétázni Iránban.