

A résztvevők több mint negyede arról számolt be, hogy nagyságrendileg havi nettó 200-300 ezer forint a bevétele.




Felfoghatatlan mennyiségű pénzt keresett a Samsung a mesterséges intelligencia térnyerésének köszönhetően. A következő negyedév is hasonló rekordot hozhat.


A kiszivárgott dokumentum először tesz utalást arra, milyen indítéka lehetett a zenésznek a gyilkosságra.


A Tisza kétharmados győzelme után villámgyorsan veszítette el legismertebb arcait a TV2, hogy feledtesse felelősségét az orbáni propaganda kiszolgálásában. De míg Gönczi Gábor és Tóth Gabi képernyőtilalmat kapott, Mészáros Lőrinc felbukkant arccal vállalt tulajdonosként. Mintha az új helyzetben így védhetné a TV2-t. Csakhogy a papíron tulajdonos Vida József a HVG-nek azt üzente, hogy ebben épp annyi a tény, mint ahogy a Tényekben megszokhattuk.


Cserdiné Németh Angéla felszólította a kivitelezőt, hogy amíg az új kormány nem vizsgálja felül a kiemelt beruházás részleteit, semmi olyat ne tegyenek a területen, ami szembe menne a XV. kerületiek érdekeivel.


A gazdájuk füstmérgezés miatt került kórházba.


60 milliárd forintnyi a bukta, a részvényárfolyam a padlón.


Az egykori Közgép története szinte együtt mozog a Fidesz kormányzati pozícióival és belső hatalmi struktúrájával.


Kibertámadás, de sima trollkodás is lehetett, hogy hamis aktivista-jelentkezések százaival bénították meg az éppen a Parlamentből kieső és mindenkit leépítő DK informatikai rendszerét.


Tengerre szállt a Glovis Leader nevű új kínai autószállító hajó, ami egyszerre 10 800 jármű befogadására képes.


Az öt budapesti színház által aláírt levél szerint közös veszteségünk, hogy az utóbbi években a „politikailag motivált és diszkriminatív döntések eredményeként” a szakmában sokan felhagytak tevékenységükkel.


Autójába fa ágylapot szerelt matraccal. A gyermekpornográfiával gyanúsított férfi kábítószert adott az áldozatainak, a szexuális bántalmazásokról felvételeket készített.


A fideszes többség által 2024-ben hozott döntést, amellyel elvi támogatást nyújtottak az akkumulátoripari beruházásokhoz.


Fontos változás Hann Endre szerint, hogy az eddig nem annyira központi témának számító korrupció az előtérbe került. A Medián vezetője szerint bár van némi kétkedés az elszámoltatást illetően, igény az volna rá.


A Phoebe Buffay-t alakító színésznő szerint előfordult, hogy a főleg férfiakból álló forgatókönyvírói csapat szexista megjegyzéseket tett a kollégáira.


Az állam eddig 28 milliárd forintnyi közpénzt égetett el arra, hogy visszavásárolja a masszívan veszteséges cégeket NER-es üzletemberektől.


A tavalyi rekordalacsony szint után még tovább csökken a születések száma. A demográfiai statisztikán az javít, hogy sokkal kevesebben haltak meg, mint tavaly ilyenkor.


Olasz nyelven állíttatja színpadra a Bánk bánt a Trianon Múzeum Alapítvány, amelynek kuratóriumában többek között Bayer Zsolt fideszes publicista ül. Az ezt szolgáló 150 millió forint is egyike azoknak a vitatott döntéseknek, amelyeket a Nemzeti Kulturális Alap hozott meg decemberben.


Egyre több AI-cég kerül kapcsolatba az amerikai kormánnyal. Van, aki azonnal igent mond arra, hogy mesterséges intelligenciáját a kormányzat/Pentagon rendelkezésére bocsássa, más viszont ellenáll. Miután kiderült, hogy a Google is beállna az előbbiek sorába, amit viszont igencsak nehezményeznének a dolgozói.