

Nem éppen művészfilm lesz, de a műfaján belül szórakoztatónak és látványosnak ígérkezik.


Érkezik a mozikba az Apádra ütök folytatása, amiben ezúttal Stillernek nem Robert De Niróval lesz konfliktusa, hanem Ariana Grande FBI-os túsztárgyalójával.


Megszűntek létezni A francia csapat a rossz hír mellett azt is közölte, hogy mi lesz a szerepjátékkal, amit még nem fejeztek be.


Egy piacelemző felsorolta, hogy melyik Xbox-játékból mennyit adtak el a konkurencia konzoljaira. Szerinte a cég legutóbbi bejelentése egyelőre „üres ígéret.”


A hétvégén bemutatott életrajzi film hatalmas siker lett, a popsztár életének és karrierjének pedig még vannak olyan szakaszai, melyeket az első részben nem érintettek.

![[BOX OFFICE] Valószínűleg nem is hallottatok róla, de a múlt hétvégén bemutattak egy 150M$-ba kerülő kalandfilmet, ami olyan őrületesen rosszul kezdett, hogy minden idők egyik legnagyobb bukásává válhat](https://api.hirhub.hu/storage/articles/2026_04_30/box-office-valoszinuleg-nem-is-hallottatok-rola-de-a-mult-hetvegen-bemutattak-eg_md.webp)
Elsüllyedt a homokban Anthony Mackie főszereplésével készült a történelmi dráma, amivel már a készítése során problémák voltak.


Az Ares Interactive újdonságát várhatóan már idén nyáron megkapjuk.


Mercedes Kilmer meglátása szerint nem annyira fekete-fehér ez a helyzet, ahogy az néha látszik.


Warren Spector hamarosan új kalanddal érkezik, ráadásul szörnyen olcsó lesz.

![[KRITIKA] Az ördög Pradát visel 2. - Divatos még 20 év után is?](https://api.hirhub.hu/storage/articles/2026_04_29/kritika-az-ordog-pradat-visel-2-divatos-meg-20-ev-utan-is_md.webp)
A második részben Andy visszatér a Runwayhez, hogy ráncba szedje az újságot, de vajon mit szól mindehhez Miranda? Mivel senkinek a szórakozásást nem akarjuk elvenni, kritikánkból ez nem derül ki, de az igen, hogy megért-e húsz évet várni a folytatásra.


Ezúttal megint három játékra csaphatnak majd le az előfizetők.


A 2K egy fokkal megengedőbbnek tűnik, de valószínűleg ez sem lesz túl népszerű.


Közeledik a DCU következő nagy filmje, amiből újabb magyar ízelítő jött.


Ezzel a film elejét spoilerezték el, illetve egy rakás érdekességet a történettel, a karakterekkel és az új logóval kapcsolatban.


A 2010-es animációs kaland nem lett elfelejtve, de sajnos számozott folytatást sosem kapott a Disney-től.


Videón nézhetjük meg a koporsókat, melyek szokatlanul színesek ahhoz képest, hogy milyen célt szolgálnak.


A színész jó kapcsolatot ápol a Marvellel, de ebből nem következnek egyenesen jó dolgok.


Szerinte így közvetlenebbül tud kapcsolódni a rajongóihoz és meg tudja mutatni „egy szexibb oldalát.”


A Nacon három stúdiója vált fizetésképtelenné, köztük a Spiders, aminek egy jelentés szerint befellegzett.


A kultikus sorozat egyik legsokkolóbb jelenetéről van szó, amely anno igencsak megosztotta a rajongókat.