Index
A Polgári törvénykönyv elvének sem felelnek meg az Orbán-kormány által létrehozott, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) – állítja Varga Tamás ügyvéd, a JogKávéház című ismeretterjesztő blog szerzője. A szakember szerint az állam alapítóként korlátlanul lemondott alapítói jogairól, vagyonáról, a felette való rendelkezésről. A Fidesz-barát kuratóriumok egyszerre rendelkeznek az alapítói, végrehajtói és ellenőrzési jogokról, miközben saját magukról is döntenek. A magáncélúvá tett közérdekű szervezeti formának nem lehet helye a magyar jogrendben: a KEKVA-alapítványokat átvilágításuk, vagyonleltározásuk után fel kell számolni - nyilatkozta lapunknak az ügyvéd.
Tizenhat év magyarországi közgyűjtemény-történetét felidézni olyan, mintha egy rossz álomra tekintenénk vissza. Még ami pozitívnak tűnik, azt is körülveszi valami furcsa és abszurd.
Könyörtelen rendező Wojciech Smarzowski, testközelből megmutatja az emberi természet minden rútságát, mégis a rálátás katarzisát kínálva. Filmjei tabudöntögető számvetések. A nem meglepő módon Magyarországon nem forgalmazott Kler (Klérus, 2018) a lengyel katolikus egyházat érintő korrupcióval foglalkozik.
A Deák téren, az eredményvárón egy huszonéves lány állt mellettem. Amikor csupa kékben megjelent a mindkettőnk szívéhez közel álló megyeszékhely a választási térképen, egymásra pillantottunk, és ujjongva skandálni kezdtük: „Miskolc, Miskolc!!!”
Mit szükséges megtenni a Tisza-kormánynak azért, hogy ne maradjanak velünk Orbán Viktor pártállamának káros szereplői, és ne maradjon el a sokak által vágyott elszámoltatás? Erről beszélgettünk a legutóbbi Magyar Narancs-esten Bojár Gábor vállalkozóval és Ligeti Miklós jogásszal.
Az ukrán fotográfus A felejtés zónájában – Csernobil archívuma című kiállításában a „kizárási zóna”, a háború és a kollektív trauma emlékezetét vizsgálva próbálja újraírni a hivatalos narratívát. A jelenleg Párizsban élő alkotóval a budapesti kiállítótérben az ironikus menekülésről, Orbán Viktorról és az információs buborékokról is beszélgettünk.
A kedd reggel mínuszos híreinek egyike szerint Demjén Ferenc mégis hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok című, AI-jal generált „muppet show” használja 1972-es számának, a Jelszó: love, a szerelemnek a dallamát.
Az elmúlt napokban a másodlagos jelentőségű hírek között olvashattunk arról, hogy a Szent Korona Testület – mert 2000 (az első Orbán-kormány) óta a hivatalos államformája szerint köztársaság Magyarországnak ilyenje is van – nem engedélyezi, hogy az Országház kupolacsarnokában kiállított műtárgyat vitrinestül a plenáris ülésterembe vigyék át, hogy az új Országgyűlés népképviselői előtte tehessék le esküjüket.
Steven Pinker, a mai kognitív tudomány igazi celebje a tények utáni világ mítoszában fetrengő, akkor zuckerbergi, azóta trumpi (és ne legyünk szerények, orbáni) alkalomleső hazugsággépezetek láttán kétségbeeső értelmiség hitét visszaadni akaró könyvének adta az Enlightenment Now címet (Felvilágosodás most, Alexandra, 2019). Április 12. estéjén ezt a visszakapott hitet éltem meg, most nem a tudásra, hanem a szabadságra nézve.
A nyilvánosságot mellőzve vásárolt 7 milliárd forintért súlyosan szennyezett telkeket, lepusztult épületeket Miskolc városa a néhai Diósgyőri Acélművek területén. Tóth-Szántai József polgármester a város vagyonrendeletét figyelmen kívül hagyva döntött, a közgyűlést utólag tájékoztatta. Minden szál fideszes hátterű szereplők felé vezet.
A józsefvárosi önkormányzatnak lennének ötletei arra, hogyan lehetne megoldást találni a Diószegi Sámuel és más környékbeli utcákban kisajátított ingatlanok kezelésére, de ehhez a kormányra is szükség lenne. Június végéig dűlőre kell jutniuk a feleknek.
Hány az ördög? Egy lakik a részletekben, egy meg aki testet öltött. Ezer apró szerte hussan, meghúzódnak minden lyukban. Még egy ül a lelketekben.
Abszurd időket élünk. Nem csoda, hogy az apokaliptikus víziókat még apokaliptikusabb hangszőnyegekkel megfejelő Neurosis teljesen váratlanul érkező, vadonatúj lemeze megnyugvást, derűt, jókedvet kínál.
Nem hittem el. Hiába éppen nálunk volt egy nagyobb társaság vendégeként két nappal a választás előtt Hann Endre, és hiába mondta elgondolkodva: „Jók az adataink, jó a modellünk, tehát jónak kell lennie a következtetésnek. Van esélye a kétharmadnak.” Nem hittük el.
Láthatóan elkezdte a NER kitalicskázni az összeharácsolt vagyont, ám a nagy ívű vagyonmentés mégis alig mutatható ki a nyilvános adatokból. Mi erre a magyarázat?
A polgármester a választás előtt egy csoportképen mosolygott a kormánypárti jelölttel, utána meg örömmel vagy félszívvel gratulált a tiszás győztesnek. Ez sok helyen indulatokat szül. A kérdés: az új rendszerben meddig tartson a polgármesterek lojalitása a mindenkori kormány iránt?
Orbán rendszerét a hívei legyőzhetetlennek hitték, most viszont a nemzetközi populista hálózat azzal szembesült, hogy mégsem tökéletes a magyar recept.
"Durván azonos arányban képviseltetik magukat a bizonyítottan bármire alkalmatlan káderek (mint a kiállásában leginkább az 1976-os GUM-áruház parfümosztályának eladóját megidéző Szalai Piroska Mária), a rezsim leginkább utált arcai, mint Németh Balázs vagy Lázár, valamint a fél- és egész hülyék (nem írunk neveket)."
A darabot április 10-én mutatták be Miskolcon, tehát amikor műsorra tűzték, az alkotóknak még fogalmuk sem lehetett a választások kimeneteléről. Az azonban nagyon valószínű, hogy éppen azért esett rá Rusznyák Gábor rendező választása, mert az 1884-ben írt színdarab alapképlete nagyon is aktuális.
Brüsszel látható megkönnyebbüléssel vette tudomásul a magyar választás eredményét. Az Európai Unió és Magyar Péter kölcsönösen arra számít, hogy a Fidesz által gerjesztett vitákon hamarosan túlléphetnek. De így is lesznek ütközések, és olyan remények is, amelyeket az új kormány nem fog beváltani.