

Sok fideszes a jelek szerint már arra sem emlékszik, hogy a Fideszre szavazott.


A leköszönő tárcavezető nem úgy ismeri Rogán Antalt, mint aki bárki ellen is gyűlöletet akar kelteni.


Az újranyitás lehetetlen „a tűzszünet ilyen kirívó megsértése mellett” - írta Mohammed Bákir Kalibaf.


Eddig az alelnöki pozíciót töltötte be.


Magyarország leghosszabb ideig szolgáló külügyminisztere mellett dolgozni egy kivételes és megtisztelő lehetőség volt, amire büszke vagyok! – közölte a leköszönő külügyi tárcavezető sajtóreferense.


Még csak nem is a félig az ő nevét viselő hírhedt korrupciós ügyről van szó.


Rágalmazásra, jogtalan védjegyhasználatra és a bank jó hírnevének megsértésére hivatkoznak, szerintük az Én, a kétarcú című képregényben az Erstét teljesen alaptalan állításokkal negatív színben tüntetik fel.


A szerb elnök nagyon elégedett a leendő magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetéssel.


Kína nem volt elégedett az előző nagykövettel, de esélyes, hogy a frissen kinevezett utóddal sem az. Hogy a váltást mi indokolta közvetlenül a választások előtt, nem derült ki egyértelműen.


Három év javítóintézeti nevelést szabtak ki a lányra, több mint két év után született jogerős ítélet.


A Kontroll úgy tudja, hogy a leköszönő miniszterelnök fiát személyügyi megbeszélésre hívták be, ezt követően született döntés a leszereléséről. A Honvédelmi Minisztérium egyelőre nem erősítette meg az értesülést.


Helyreállt a Barátság kőolajvezeték, Magyarország is hozzájárult az az ukrán EU-hitelhez szükséges jogszabályhoz.


Az azbesztszálak a tüdőbe kerülve egész életen át megmaradnak és évek múlva tüdő- illetve gégerákot okozhatnak.


A ciklus végével lejár a szerződés, amit a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, Kocsis Máté kötött az énekesnővel.


Emmanuel Macron szerint az irodalmi Nobel-díjas író életműve „korunk legjelentősebb alkotásai közé tartozik”.


„Legyen ismét a terület legfontosabb intézménye a Műcsarnok” – olvasható abban a vitairatban, mely a kortárs magyar képzőművészeti intézményrendszer jövőjéről szól.


A Tisza-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere első interjújában arról beszélt, hogy hergelés nélküli országot akar. Mértéktartó hatalomgyakorlást ígér, szerinte a múlt feltárása nélkül szerinte nem lehet továbblépni.


A felügyeleti hatósághoz fordul a sorsolásokhoz kapcsolódó informatikai rendszerek szabályos és befolyásmentes működése vonatkozásában.


Egyetlen érintéssel váltható vonaljegy valamennyi vonalon.


A Tisza leendő parlamenti képviselője levélben fordult a vállalat vezetéséhez.